A Föld Napja alkalmából a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében hatodik alkalommal megrendezett Tudományfesztivál elnevezésű eseményen a Szent István Egyetem is képviseltette magát. Az Egyetem standját Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter úr is meglátogatta.
A Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar Szarvasi Campusának lehetősége nyílt a tudományos ismeretterjesztés céljából életre hívott rendezvényen innovációik megismertetésére. A Campus elsősorban hidraulikai kísérleteket mutatott be az érdeklődők számára. A Bernoulli törvény bizonyításával és a Reynolds kísérlet szemléltetésével számos általános és középiskolást sikerült közelebb vinni a víztudomány világához.
Kapcsolódó bejegyzések
Kutatólaborban vakációznak
Vért és agyszöveti mintákat is analizálhatnak a Sántha Kálmán Szakkollégium nyári táborába érkezett középiskolás fiatal...Debreceni professzor az AE-ben
A Debreceni Egyetem professzorát, Győry Kálmán akadémikust is tagjai sorába választotta az európai tudósokat tömörítő A...Elismert kutató, nő és anya
Jeney Viktóriának, a Debreceni Egyetem vegyészkutatójának ítélte oda az akadémikusokból álló zsűri a L’Oréal és az UNES...Hogyan legyek tudós? – Beszélgetés Bertók Lóránd professzorral
Milyen egy valódi tudós? Hogyan építhetünk fel egy világszinten is jegyzett tudományos karriert? – A Semmelweis Orvostö...Les écologistes saluent l’accord de Kigali sur les HFC
EELV salue l’accord international trouvé à Kigali sur l’élimination progressive des hydrofluorocarbures (HFC), gaz extr...Új fejezet a biotechnológiában
Az egészség-, az élelmiszeripar, a mezőgazdaság és az orvostudomány is hasznosítja azokat a kutatási eredményeket, mely...CERT minősítést szerzett a Menedzselt Kiberbiztonsági Műveleti Központ
A Carnegie Mellon Egyetem Szoftver Mérnöki Intézete CERT minősítéssel tünteti ki azokat a felkészült kibervédelmi csapa...Ifjú kutatók a TTK nyári táborában
Rekordszámú, mintegy háromszáz jelentkező közül választották ki a Természettudományi és Technológiai Kar idei nyári táb...Csillaghullás két éjen át
Percenként akár 6-8 hullócsillagot is láthatunk csütörtök és péntek este, ha szerencsések vagyunk, és tiszta lesz az ég...A Dr. Genersich Antal Alapítvány díjai
Genersich Antal 1842-ben született Nagyszombatban. 1865-ben avatták orvosdoktorrá Pesten. 1868-tól állami ösztöndíjjal ...