Keresés...

Informatikai innováció a GTK-n

Mesterséges érzékelés, üzleti intelligencia – többek között ezekben a témákban tájékozódhattak az érdeklődők pénteken Gazdaságtudományi Kar (DE GTK) Alkalmazott Informatikai Napján.


Az agrár- és üzleti informatikára fókuszált az a szakmai nap, melyet a DE GTK Alkalmazott Informatika és Logisztika Intézete és a Magyar Agrárinformatikai Szövetség közösen szervezett meg november 25-én. A rendezvényre több mint száz résztvevő – többségében hallgató – érkezett, akik a gyors ütemben fejlődő szenzorokkal, vagyis érzékelőkkel, az azokból épült rendszerekkel, valamint ezek gyakorlati alkalmazásával ismerkedhettek meg.

A rendezvényen elsősorban az élelmiszer szenzorokról, a mesterséges látás, ízlelés, szaglás, roncsolásmentes beltartalmi vizsgálati módszerekről, azok innovatív alkalmazásairól, és a szenzorokból épülő rendszerek (IoT – Internet of Things) helyzetéről, fejlődési trendjeiről és egy alkalmazásfejlesztésről hallhattak előadást az érdeklődők.

A résztvevők egy Erasmus+ Stratégiai Partnerségi projektben készülő tudásbázis fejlesztéssel is megismerkedhettek, amely az agrárerdészeti szakterületen indult 9 ország 13 közreműködő partnerének a részvételével. A programban a Debreceni Egyetem részéről a GTK Alkalmazott Informatika és Logisztika Intézete, valamint a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának Környezet és Vízgazdálkodási Intézete vesz részt.

A szakmai napon Nagy István, a Dyntell munkatársa az üzleti intelligencia alkalmazások jelenlegi helyzetét és fejlődési trendjeit ismertette, amelyek az üzleti folyamatok gyors változásai, valamint az egyre növekvő adatmennyiségből a vállalati döntésekhez szükséges gyors információ-előállítás és elemzés miatt ma már a kis- és közepes vállalkozások számára szükségesek. Végül egy „Online farmszimulációs alkalmazás fejlesztéséről és felsőoktatási alkalmazásának lehetőségéről hangzott el előadás.

 
Elejére!