iTT Kutathatsz – ezzel a címmel tartott természettudományos és mérnöki fesztivált leendő hallgatóinak a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara. Több száz diák vett részt a rendezvényen.
"Felsőoktatási intézményként akkor vagyunk eredményesek, ha hallgatóink számára értékes a nálunk szerzett diploma, azzal a munkaerőpiacon jól fizetett és érdekes munkát fognak találni. Mi úgy gondoljunk, hogy ilyen képzéseink vannak, piacképes diplomát adnunk. Ennek bizonyítására a mai rendezvényre meghívtuk ipari partnereinket, akiktől első kézből lehet információt kapni, hogy milyen elvárásaik vannak, milyen képességek és tudás birtokába kell kerülni, hogy egy ilyen világcég alkalmazza a frissen végzetteket" – fogalmazott az Agóra Tudományos Élményközpontban rendezett fesztivál megnyitóján a Természettudományi és Technológiai Kar oktatási dékánhelyettese.
Kun Ferenc kiemelte: idén szeptemberben a kar mindhárom mérnöki szakját – biomérnök, vegyészmérnök, villamosmérnök – meghirdette duális képzésben is, ezeknél valós körülmények között szerezhetnek gyakorlati tapasztalatot a hallgatók.
A megnyitót követően a Természettudományi és Technológiai Kar öt intézete mutatta be képzési kínálatát a leendő hallgatóknak, akik részletes információt kaptak az egyes szakok szakmai törzsanyagáról és szakirányairól, valamint azt is megtudhatták, hogy melyik képzéssel hogyan tudnak érvényesülni a munkaerőpiacon.
Az előadások után az intézetek oktatóival, hallgatóival is beszélhettek az érdeklődők az Agóra folyosóin, ahol fejtörő fizikai jelenségekkel és magyarázatukkal, látványos kémiai kísérletekkel, logikai és ügyességi feladványokkal, biológiai kvízjátékkal, valamint izgalmas műszerekkel várták a tanszékek munkatársai a középiskolásokat.
Kapcsolódó bejegyzések
Csillaghullás két éjen át
Percenként akár 6-8 hullócsillagot is láthatunk csütörtök és péntek este, ha szerencsések vagyunk, és tiszta lesz az ég...Orosz szakmai díj Maródi professzornak
Az oroszországi klinikai immunológia fejlesztésért kitüntetéssel ismerték el Szentpéterváron Maródi László professzor ...IoT technológiai megoldások a Fővárosi Állat-és Növénykertben
A Vodafone IoT (Internet of Things) megoldásai teszik biztonságosabbá a világ legérzékenyebb állatainak életét, valamin...Pécsett rendezik meg a VIII. Hungarológiai Világkongresszust
A Pécsi Tudományegyetem alapításának jövő évi, 650. jubileumi évfordulójának felvezetéseként Pécsett rendezik meg idén ...Meet the 2016 Imagine Cup World Finalists!
At Microsoft, nothing embodies the spirit of student innovation more than the Imagine Cup, Microsoft’s premier global s...Élelmiszerfizika: vegyszerek nélkül
Az élelmiszerfizika nemzetközi és hazai kutatói tanácskoznak a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkod...Ez év áprilisában mutattuk be az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (EAZA) azon két éves természetvédelmi kam...
Immunonkológia: új fegyver a daganat elleni harcban
Az immunrendszer képes felismerni és elpusztítani a tumorsejteket – ezt használja ki az újfajta megközelítést képvisel...Kutatólaborban vakációznak
Vért és agyszöveti mintákat is analizálhatnak a Sántha Kálmán Szakkollégium nyári táborába érkezett középiskolás fiatal...RECALL – hogy ne legyen katasztrófa
A földcsuszamlások megelőzésére dolgoztak ki előrejelző és költségallokációs rendszert a Debreceni Egyetem szakemberei ...